Mindannyiunkban él egy kép a röpülő szoknyájú, kopogó cipős táncosokról, vagy hallotta Paco de Lucía zenéjét. De mi is valójában a flamenco?

Nem pusztán tánc vagy zenei stílus. A flamenco egy egész kultúrát, érzésvilágot, életmódot, gondolkodást jelent. Saját hagyományai, szabályai vannak, külön nyelvjárása van. A szerves egységet alkotó ének, tánc és zene egy nehéz sorsú nép eszköze arra, hogy elbeszélje mindennapjait, kifejezze bánatát, gyászát, örömét.

Az ibériai félsziget déli részén, a mai Andalúzia területén alakult ki évszázadok során, a különböző kultúrák egymásra hatásának eredményeképpen. Már az i.e. 1.sz-ban említik írásos források, hogy az akkori római provincia lakosai mesterei a kasztannyettával kísért ritmikus táncnak.

A kelta, görög és római hódítók után a több mint 7 évszázados arab (mór) fennhatóság jelentős hatással volt az andalúz népzenére. A keresztény uralom visszatérésével a gregorián, majd a spanyol udvari táncok hatottak rá. A flamenco fejlődésére azonban a legnagyobb hatással a cigányok Spanyolországban való megjelenése volt a 15. században. A cigányokat Andalúziában mind a nép, mind az arisztokrácia elismerte, elbűvölte őket az énekek dallamvilága, a nők extravagáns, vad tánca. Az andalúz, mór és cigány kultúra az évek során összefonódott és együtt fejlődött tovább.

A 16-17. században keletkezett irodalmi művekben megemlítenek olyan szereplőket, akik akár flamenco táncosok vagy énekesek is lehetnek, de ezt a művek alapján nem lehet bizonyítani. Erre a18. századig kell várnunk: az első énekes, akit a források is „flamenco” énekesnek neveznek, a Cadiz-i El Planeta volt.

A romantika korában divattá vált utazások hatására a flamenco egyre inkább kikerült Andalúziából és a spanyol folklór részévé vált. Zenés kávéházakban mutatták be, fizető vendégeknek. A flamenco elkezdett professzionizálódni, szabályai kezdtek kialakulni.

A flamenco fő elemei: az ének (el cante), a tánc (el baile) és a gitár, valamint a ritmushangszerek. Az ének (cante) számos stílusa alakult ki, mindnek saját neve, eltérő zenei jellegzetessége van. Különleges énekfajta a toná, amely gitárkíséret nélküli, olyan, mint egy segélykiáltás.

Azt azonban távolról sem szabad gondolnunk, hogy a kialakult szabályrendszerrel a flamenco megmerevedett volna. A flamenco ma is élő művészet. Jelen van mindennapjaikban: családi ünnepeken, összejöveteleken szívesen zenélnek, táncolnak az asztal körül. Örömet, bánatot osztanak meg így egymással. Andalúziában mindenki gyerekkorától kezdve látja, hallja, éli a flamenco-t, valamennyire mindenki tud táncolni, ritmust ütni. Ha valaki különösen jól énekel vagy táncol, mestereknél tanulhat tovább.

Szenvedély, erő, vadság és kecsesség – ez a flamenco tánc. Azt mondják, nem ugyanaz flamenco-t vagy flamenco koreográfiát tanulni. De addig is, amíg lehetőségünk nyílik Andalúziában találkozni az autentikus flamenco-val, próbáljuk ki itthon, a számos kurzus egyikén, hogy milyen, amikor 2 mozdulat között előtör egy mélyen eltemetett érzés…

Szöveg és fotó: s.kate

• Bemutatjuk: Vámos Veronika flamenco táncos, táncművész